Egy vállalkozás indítása mindig a kockázatos tevékenységek közé tartozott, hiszen sosem garantálható, hogy a bombabiztosnak, sikeresnek gondolt ötletünk valóban bejön, és tényleg lesz igény arra, amit csinálunk. Kockázat nélkül azonban nincsen siker, nagyon ritka példa, hogy valakinek csak úgy az ölébe hullik az álmai megvalósítása anélkül, hogy vállalnia kellett volna érte némi rizikót.
Persze lehet élni biztonsági játékosként is, alkalmazotti viszonyban, de ha inkább az álmaink megvalósítása lenne a cél, akkor érdemes mégiscsak venni egy nagy levegőt, és vállalni némi bizonytalanságot annak érdekében, hogy legalább az esélyt megadjuk magunknak a sikerre.
Miért is félünk a vállalkozásoktól?
Ha jó alaposan körülnézek a környezetemben, azt látom, hogy aki jól tud élni, és emellett a magánélete is sínen van, maga oszthatja be az idejét, az egyéni vállalkozó, és a saját útját járja. Nagyon jól és csábítóan hangzik, ugyanakkor félelmetesen is, hiszen benne van a bukás lehetősége.
A legtöbb ember attól tart igazán egy vállalkozás indítása kapcsán, hogy öl egy csomó pénzt a projektbe, amit aztán az utolsó szálig elbukik, ha mégsem jönnek be a számításai. Ennek azonban nem feltétlenül kell így lennie, csupán tudni kell okosan csinálni a vállalkozósdit, és arra kell törekedni, hogy úgy induljunk el, hogy optimális kockázattal a lehető legkisebb legyen az esetleges veszteségünk.
Azért mondom azt, hogy a lehető legkisebb, mert nulla veszteségi lehetőséggel tényleg nem lehet belevágni. Azért nem, mert meg kell teremteni a feltételeket ahhoz, hogy működni tudjon a vállalkozás.
Első körben kelleni fog ugyebár a vállalkozói, hogy a bevételeket legálisan tudjuk megszerezni. Emellett persze biztosítani kell lehetőséget arra, hogy a termékeink vagy szolgáltatásaink létrejöhessenek. Értem ezalatt azt, hogy termékek esetében meg kell venni az alapanyagokat, szolgáltatások esetében például helyszínre lehet szükség, ahol tudjuk ezeket nyújtani. Kellhet iroda, kellhetnek eszközök, felszerelések. Valamennyi ráfordítás tehát mindenképpen szükséges lesz, de korántsem biztos, hogy ez akkora összeg, aminek az elvesztésébe adott esetben belerokkanunk.
KATA-val kisebb a kockázat
A bizonytalanságok és a félelmek legyőzésére tökéletesen alkalmas a katás egyéni vállalkozói forma, ugyanis magába a vállalkozás működésébe így nem kell nagyon komoly összegeket fektetni. Ez gyakorlatilag a létező legolcsóbb formája annak, hogy valaki számlaképes legyen, és saját maga biztosítsa a jövedelmét.
Katás és többféleképpen lehet az ember. Például mellékállásban, 36 órát meghaladó munkaviszony mellett mindössze 25 000 forintot kell rá fizetni havonta. Főállású Katásként pedig lehet 50 000 vagy 75 000 forintos csomagot választani. A KATA-nak köszönhetően évi 12 millió forintos összeghatárig nem kell külön adózni a szerzett jövedelem után, valamint évi 8 millió forintig alanyi adómentességet is választhatunk, így az áfával sem kell bajlódni (2019-ben ez ugye már 12 millió lesz! 😊).
Valljuk be, egy induló vállalkozás nagyon nem is remélhet ezeket az összegeket meghaladó bevételt, habár csodák és kivételek mindig vannak, de a realitások talaján maradva, az elején ebbe a keretbe bőven bele lehet férni. A helyszín az eszközök, illetve az alapanyagok költségét persze nem tudjuk csökkenteni, de legalább az nem fog egy vagyonba kerülni, hogy egyáltalán tudjunk vállalkozóként működni.
A KATA tehát lényegében kitűnő lehetőséget teremt arra, hogy ki tudjuk próbálni, működik-e az elképzelésünk, fel tudjuk-e futtatni a vállalkozásunkat, meg tudunk-e állni hatékonyan a saját lábunkon. Ha igen, és dinamikus növekedést tapasztalunk, akkor még mindig választhatunk más formákat, és léphetünk szintet. A magasabb szintek már többe kerülnek ugyan, de ezen a ponton már lesz miből megfizetni a többletköltségeket, és a kockázat is jóval kisebb lesz, hiszen már tisztában leszünk vele, hogy egy működő valamit próbálunk továbbfejleszteni, és lesz visszaforgatható tőke, nem a saját zsebünkből kell kihúzni a pénzt.
Kicsiben is el lehet kezdeni
Egy nagyon jó személyes példát tudok arra, hogyan lett valaki Katás vállalkozó. Egy hobbiból varrni nagyon szerető ismerősömnek született gyermeke, és a GYED ideje alatt nagyon sok ruhát varrt a picinek, nagyon jó minőségben, amit a környezete is észrevett. Más kisgyerekes anyukák kérdezgették, honnan vannak a ruhák, mert szépek voltak, jól néztek ki, jó volt a minőségük is. Egyre többen ostromolták, hogy varrjon nekik is.
Mikor úgy érezte, hogy lenne kereslet a munkájára az ismerősöm kiváltotta az egyéni vállalkozóit, és Katásként kezdett el gyerekruhák varrásával foglalkozni. A vállalkozása nagyon gyorsan fejlődött, mára jól kinőtte magát, és vissza sem kellett mennie dolgozni. Otthonról, a saját idő beosztása szerint tudja végezni a munkáját, sokkal jobb bevételeket elérve, mint a régi munkahelyén. Egyelőre még mindig ott tart, hogy a Katás összegkeret elég neki, így nem kellett szintet lépnie, de ahogy haladnak előre a dolgok, könnyen lehet, hogy erre sor fog kerülni, ezért már gondolkodik rajta, hogy mi lehet majd a következő lépés.
Fontos tehát, hogy ha úgy érezzük, hogy lenne kereslet arra, amit kitaláltunk, és érezzük az erőt, az ambíciót ahhoz, hogy a saját lábunkra álljunk, akkor a KATA lehetőségét kihasználva próbáljuk ki, hogy működne-e.
Nulla veszteséggel vállalkozást építeni nem lehet, tehát ha arra várunk, hogy majd jön egy olyan alkalom, amikor úgy tudjuk kipróbálni magunkat, hogy tényleg az égvilágon semmit nem kell rááldozni, akkor egész életünkben várhatjuk a lehetőséget, egyúttal el is szalasztva azt.