Sokat hallottál a KATA adózásról, és úgy érzed ez a vállalkozási forma Neked is testhez álló lehet? Mielőtt azonban rögtön fejest ugranál a közepébe, érdemes egy pillanatra megállnod, és indulás előtt végiggondolni pár dolgot. Ezzel megelőzheted azt a tortúrát, hogy rémálommá váljon az indulás!
Lássuk, melyek azok a szempontok, amelyekre figyelemmel kell lennünk mielőtt belevágunk!
Mekkora bevételt várunk magunknak?
Először becsüljük meg, hogy várhatóan mekkora bevételünk lesz egy naptári év alatt. Ha év közben kezdjük meg a vállalkozásunkat, akkor pedig a tört időszakra vonatkozó bevétellel számolj!
Fontos tudnod, hogy a KATA felső bevételi határa 12 millió forint, évközi alakuláskor pedig ezt havi szinten időarányosítanod kell (minden megkezdett hónap 1 millió forinttal számítandó). Ha ezt meghaladó bevétellel számolsz, akkor érdemes egyeztetned egy könyvelővel, hogy milyen más megoldás lehet a számodra megfelelőbb.
Milyen minőségben végzem a vállalkozásomat (főállás vagy mellékfoglalkozás)?
Főszabály szerint minden katás adózó főállású, azaz 50.000 Ft tételes adó megfizetésére köteles, de a törvény megfogalmaz olyan kivételeket, amelyek esetében csak 25.000 forintot kell megfizetnünk. Például ha van egy 36 órát meghaladó bejelentett munkahelyed, és emellett szeretnél vállalkozni, vagy nyugdíjasként kívánsz vállalkozást indítani. Erre előzetesen érdemes figyelmet szentelni! Akinek van már más vállalkozása (pl. Kft), azoknak ajánlom figyelmébe a NAV 12. számú információs füzetét a biztosítotti jogviszonyának értelmezésére és mindenképpen konzultáljon könyvelővel!
Melyik vállalkozási formát alkalmazzam?
Fontos megjegyezni, hogy kata adózást csak egyéni vállalkozás, Bt. és Kkt. választhatja, Kft. nem. Először érdemes egyéni vállalkozást indítani, mert ez a legrugalmasabb. Könnyedén tudjuk szüneteltetni, valamint, ha úgy alakul, lényegesen könnyebb a megszüntetése is.
De nem elhanyagolható szempont a katás Bt alapítása sem, azonban itt már könyvelőre lesz szükséged! (az alapítás lépéseit másik kérdésnél beszéljük át)
Helyi iparűzési adó és a katás vállalkozás kapcsolata!
Érdemes alaposan utánaszámolni, és utánajárni az iparűzési adónak, mert sok pénzt meg tudunk vele takarítani. Két fajta közül választhatsz katásként: a bevétel alapján fizetett és a tételes iparűzési adó. Ki kell számolnod, hogy a bevételünk alapján melyik éri meg jobban. Mindenféleképp érdeklődj a székhelyed szerinti önkormányzatnál, mert lehet, hogy mentességet is kaphatsz, így nem is kell majd iparűzési adót fizetned.
Ami fontos, hogy alapítást követően 15 nap áll rendelkezésedre, hogy eldöntsd mit szeretnél!
ÁFA vagy alanyi adómentességet választasz?
A legtöbb katás az alanyi mentességet választja, mert így nem kell Áfát felszámolniuk számlázásnál, és nem kell havi áfabevallást készíteniük, ami sokat könnyít az adminisztrációs terheiken. Az alanyi mentesség bevételi határa évi 8 millió forint.
Ha év közben kezded vállalkozásodat, akkor ne felejtsd el ezt az összeget arányosítani naptári napokra. Egyre közkedveltebb, hogy a katás vállalkozás hirdet Facebookon, vagy a Google-n!
Ebben a két esetben is és az évközi alanyi mentes státusz választásánál is konzultálj könyvelővel, mert elkerülheted a kellemetlenségeket!
Tevékenységek kiválasztása
Vállalkozásunk létrehozásakor ki kell választanunk egy főtevékenységet. Egyéni vállalkozásnál ÖVTJ, más cégformánál TEÁOR szám alapján. A fő tevékenyég mellé további tevékenységeket is felvehetsz majd.
A kiválasztásnál figyelembe kell venned, hogy vannak tevékenységek, amelyek szakképesítéshez kötöttek. Ekkor fel kell készülnöd arra, hogy majd be kell mutatnod a szakképesítésünket igazoló dokumentumokat, ha alapítást követően a Kormányablakhoz behívnak ellenőrzésre. Ezen felül vannak tevékenységek, amelyek engedélykötelesek. Erről a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oldalán tájékozódhatsz részletesebben.
Mikor indítsuk a vállalkozásunkat?
Ez fontos kérdés lehet, ugyanis a Kata adó nem arányosítható naptári napokra! Ez azt jelenti számodra, hogy amennyiben adott hónapban akár egyetlen egy napot is katás vagy, az egész hónapra ki kell fizetned a Kata adót. Ezért érdemes elgondolkodni hónap vége felé, hogy várjunk a megalapítással pár napot, mert így az adott hónapra meg tudjuk spórolni a Kata adót, ami 25-75 ezer forintos megtakarítást is jelenthet. Azonban ez megtévesztő is egyben, mert évközi alakuláskor annyival csökken a bevételi értékhatár, amennyivel később indulsz! Tehát e kettő kérdéskört összetetten kell vizsgálnod!
Hogyan tovább?
Természetesen jelen tájékoztatónkban nem lehet minden részletre kitérni, sok apróság felmerülhet, és ezután jönnek még csak az adminisztrációs kötelezettségek. Érdemes ezért bennünket folyamatosan olvasnod!